A taxizás sem gyerekmóka, mint sokan hiszik!

Sokan talán azt hiszik, hogy taxisofőrként dolgozni igazi gyerekmóka. Nem kell keményen dolgozni a betevő falatért, ráadásul rendkívül kényelmes is a munka. Tényleg így van? Mik a taxis élet nehézségei, felelősségei?

Nem mindegy, hogy cégnél dolgozunk, vagy pedig magánban

Cégnél dolgozni azért nagyon kedvező, mert ilyenkor az embernek nem kell saját magának ügyfeleket szereznie. Ilyenkor nincs más dolgunk, minthogy folyamatosan figyeljük a telefon csörgését, és felvegyük azt. Ha szükséges, akkor pedig menjünk segíteni, fuvarozni.

Magánban csinálni teljesen más, hiszen ekkor a hirdetéseket is magunknak kell csinálni, valamint akár arra is szükségünk lehet, hogy saját honlappal rendelkezzünk.

Sokféle feladatra kérhetnek meg minket

Hidegindítás, bikázás, esetleg segítség a bevásárlásban? Ezeket mind-mind ismernie kell egy jó sofőrnek. Szociális érzékre és tudásra is szükség van ahhoz, hogy a legjobbak, legeredményesebbek között tudhassuk magunkat.

Az utasokkal sem mindig könnyű

Bizony ám! Nem olyan egyszerű ez, mint sokan hinnék. Vannak kifejezetten mogorva utasok, akikkel szinte lehetetlenség együtt utazni. Míg mások nem akarnak minket kifizetni. Mit tehetünk egy hasonló helyzetben?

A fizetés is ingadozó, és a munka mennyisége is

Nyáron, a diszkószezonban értelemszerűen sokkal több a munka is minden taxitársaságnál. Hiszen, mindenki nyaralni megy. Na és mi a helyzet télen? Ilyenkor is sok a munka, vagy pedig összehasonlíthatatlanul kevesebb?

Mindig jól át kell látnunk ezeket a kérdéseket és szempontokat, mielőtt döntésre szánjuk el magunkat. Jó dolog taxizni, szociálisan is kiemelkedően jó munka, viszont ennek is megvannak a saját nehézségei.

Vásárolj te is termékeket a Kingrasstól!

Ma már nagyon nehéz megbízható műfű kereskedést találni. A legtöbb helyen nem kap az ember igazi minőséget, vagy a kínálat nem fed le minden lehetséges igényt: ezért is rendkívül fontos, hogy megfelelő tájékozottsággal lássunk neki a cég kiválasztásának, ahonnan vásárolni szeretnénk.

Szakértői csapatunk több hazai műfű kereskedést is megvizsgált, és arra a következtetésre jutottunk, hogy egyetlen olyan hely van ma Magyarországon, ahonnan megéri műfüvet vásárolni: ez pedig a Kingrass műfű kereskedése.

Mi az igaz különlegességük?

Ha különlegességeket szeretnék találni a kínálatukban, akkor két tényezőt lehet érdemes kiemelni.

Az egyik a garanciavállalásuk. Hány olyan termék van Magyarországon, ahol a kereskedő akár 8 év garanciát ad? A Kingrass pont ilyen. Ők 8 év garanciát nyújtanak gyakorlatilag minden egyes műfűre.

A másik pedig a kimeríthetetlen termékkínálatuk és palettájuk. Műfű nem csak kertbe, hanem sportpályára, medencébe, erkélyre, teraszra, vagy akár játszótérre is.

Miért mondható el, hogy kiemelkedően jó választás lehet műfüvet venni?

A műfű vásárlás egyik hatalmas előnye, hogy nem kell állandóan gondozni. Nem kell locsolni, gyomlálni, és soha nem szárad el. Ez persze az élethűség hatására megy – gondolhatnák sokan.

Azonban ez az állítás egész egyszerűen nem igaz. A mai modern plasztik anyagok szinte tökéletesen imitálják a műfű kinézetét, állagát, jellegét. Veszíteni jóformán nem is veszíthetünk a döntésünkkel, csak nyerhetünk. Ezért is lehet érdemes mindenképpen műfüvet vásárolni igazi pázsit helyett, legyen szó akár kertről, sportpályáról vagy játszótérről.